NTP-MŰV-18-0096 Művészetek Nyomában – Beszámoló

Beszámoló

A Lánchíd Utcai Általános Iskoláért Alapítvány művészeti tehetséggondozó programot valósított meg ebben a tanévben „Művészetek nyomában” címmel.

A tehetséggondozó program céljai között szerepelt, hogy a résztvevők gyakorlati úton, tevékenység közben ismerjék meg a különböző anyagok tulajdonságait, felhasználását, a változatos vizuális technikákat. A közös alkotások közben fejlődjön a vizuális befogadóképességük, alkotóképességük, szociális kompetenciájuk, az egyéni alkotásokkal lehetőséget adtunk az önmegvalósításra. A műhelymunka foglalkozásain a programba beválogatott tehetségígéretek megismerték Kecskemét város épített hagyományait, az iskola elhelyezkedését ebben a környezetben. Látványterveket készítettek az iskola aulájának – mint a kiállítás helyszínének – berendezéséről, díszítéséről. Megismerkedtek az animáció, fotó technikával, animációt készítettek színes gyurma felhasználásával, fotó rögzítéssel.

A résztvevők által elkészített alkotásokból kiállítás nyílt az intézmény aulájában, amely által megvalósult a tehetségígéretek közönség előtti bemutatkozása is.

A tehetségműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

Képek:

Scroll to Top